Galéria

Rólunk

.

A Vénusz név nem az esthajnalcsillag nyomán kialakult fantázianév, hanem igazoltan régi családnév. Őseink 1846 körül vándoroltak egy Aldorf nevű bajor településről magyarországra. Egy matrikula-bejegyzés, amely a tataóvárosi Ferences templom anyakönyvében található, bizonyítja azt, hogy az egyik útközben született gyermeket ott keresztelték meg, s a népes család alig 3 km-re a Gerecse hegység lábánál, Baj községben telepedett le.

A földműves életmód lehetőségei nem adtak kenyeret mindenkinek, emiatt Vénusz György és családja átvándorolva a hegység túlsó oldalára, a Duna menti Piszke községben telepedett le.

Itt a kőfaragás biztosította a helybéliek számára a megélhetést, hiszen a vörös mészkő-bánya már a rómaiak korában is művelt terület volt, és inne szállították például Mátyás király visegrádi palotavárának az anyagszükségletét, valamint az esztergomi Bakócz Kápolna kőanyagát.

György fia József, katonaideje alatt kitanulta a kőfaragó mesterséget, és obsitos levele átvétele után egy forintért váltotta ki iparos igazolványát, amellyel kőfaragó mesterként működhetett a faluban.

Az okirat dátuma 1891. Elődünk akkor rövidesen megnősült és 1898-ban megszületett id. Vénusz Gyula, aki már kőszobrászként 1929-ben a Rákoskeresztúri köztemetőnél tesvéreivel megalapította a Vénusz Testvérek céget. Magukkal hozták génjeikben azt a szakmai igényességet, ötletgazdagságot, amellyel néhány más kőfaragó családdal vállvetve máig is utódaikon keresztül képviselik azt a kézműves ipart. Miután unokatestvériek is megtanulták tőlük ugyanezen szakmát, letelepedtek az óbudai és farkasréti temetőknél, és a mai napig is Vénusz István, György és Gyula utódaiként művelik azt.

Az idősebb Vénusz Gyula korai halála után, aki betegségét az orosz hadifogságban szerezte, négy gyermeke közül ketten is a nyomába léptek. Édesanyjuk 1955-től 1980-ig özvegyi jogon sógorával, Vénusz Lajossal vezették a céget, majd nyugdíjba menvén átadták telephelyüket az ifjabb, Vénusz Gyula építész-kőfaragónak, aki 1960 óta dolgozott a cégnél. A kommunista diktatúra évtizedeiben, amikor legfeljebb három szakembert foglalkoztathatott egy cég, igazán nehéz volt a kőfaragó szakma sokféleségét gyakorolni. Az új cégvezető, ifjabb Vénusz Gyula mégis lehetőséget talált arra, hogy a sírkőkészítés mellett liturgikus terek tervezését és elkészítését többek között Pusztaföldvár, Hévíz, Györk, Nőtincs, Mátraháza, Érsekvadkert, Somogyszob, Budapest-Tövis utca, Pestszentlőrinc, Kispest, Törökőri templomokban, valamint épületdíszítő munkát is végezzen. A rendszerváltás után a Kőbányai Ipartestület alapító elnöke, valamint az első ciklusban a hely önkormányzat tagja. A későbbiekben a gödi piarista iskolában a kőfaragó szakmát tanította Vénusz Gellért fiával együtt, aki időközben szintén kőfaragó mester lett. Vénusz Gyula nyugdíjba vonulásáig szakképzési főigazgatója volt a Katolikus Iskolák Főhatóságának. A Budapesti Kézműves És Ipari Kamara építőipari osztályának elnökeként segített a mikrovállalkozók szervezeti munkáját, ugyankkor az IPOSZ országos elnökség tagja.

Idősebb Vénusz Gyula mindhárom fiú unokáj a kőfaragó mesterséget válaszotta. Ifjabb Vénusz Gyula mindkét fiúgyermeke kőfaragóként végzett, bár idősebb fia, Gellért, római katolikus pap lett.

Jelenleg kisebbik fia, Vénusz Gergely Gyula vezeti a céget, aki néhány évi tanulás (gazdasági üzemmérnöki, Európai uniós szakértői és addiktológiai konzultáns diplomát), dél-amerikai missziós tevékenység, majd észak-magyarországi falvakban végzett szociális munka, illetve egy rövid külföldi tartózkodás után tért vissza eredeti szakmájához.

A cég egyre nagyobb sokszínűségre törekszik, így évek óta szorosan együttműködik Herman Zsolt szobrászművész-restaurátorral.